A Magyar Néprajzi Lexikon szerint az ólomöntés, viaszöntés országosan elterjedt mágikus eljárás volt, amit főleg a népi gyógyászatban használtak.
Valamilyen könnyen megolvasztható vagy eleve folyékony anyagot hideg vízbe öntöttek, ahol az megszilárdult. Alakjából következtetéseket vontak le, elsősorban a betegség okára nézve. Az eljárásnak gyógyító erőt is tulajdonítottak. Többféle betegség ellen alkalmazták, de például ijedtség, Ny-Mo.-on a szemmelverés ellen is.
Az öntés anyaga országosan ólom, Dunántúlon és K-Mo. kis területén viasz, É-Mo.-on pedig ritkán tojásfehérje.
Az öntést bárki végezhette, aki ismerte a módját. A Dunántúlon gyógyító specialistákhoz, az öntőasszonyokhoz vitték a betegeket.
A bukovinai és a moldvai székelyek a tálba „kezeletlen és sótalan” vizet öntöttek, tehát friss vízért mentek és amikor hozták, nem beszéltek. Ormánságban, Sárközben, némely palóc községben a vízre söprűszálat helyeztek kereszt alakban. Jándon, Kölesden ollót, Debrecenben kést és imakönyvet tettek a tál mellé.
Szerepet kapott a rosta is: vagy erre tették rá a tányért, vagy ezen öntötték át az ólmot, amit kanálban olvasztottak meg. Ráolvasást is mondtak közben. Többször is megöntötték a beteget, pl. Galgamácsán két nap egymás után néhány cseppet vagy néhány kortyot itattak vele, ill. az egész testét megmosták a vízzel. Az ólmot ruhába kötve kilenc napig a nyakában hordta a beteg (Decs) vagy a párna alá tették (moldvai székelyek); ide került a viasz is. Általában azt tartották, hogy a kiöntött ólomból, viaszból az az alak jelenik meg, akitől a beteg megijedt.
Az öntés 1584-ből már ismeretes egy boszorkányperből. Az európai népek hiedelmei között ugyancsak megtalálható, a szomszédos népektől Skandináviáig és Olaszországig. Az arab népeknél az arab írásnak amelyik betűjét látják az ólomban, olyan kezdőbetűjű az ártó neve.
Az öntés kisebb mértékben mint a szerelmi jóslás módszere is elterjedt.
★ HA TETSZETT, ÉRTÉKELD EGY LÁJKKAL ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL! KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤
