Csokonyavisontán megtelt a Kisgazda emlékház.

2022. június 4.-én Csokonyavisontán a Kisgazda emlékház előtt közel száz – ünneplőbe öltözött – ember gyülekezett. A Torgyán család tagjain kívül jelen voltak az Aranykorona Alapítvány szervezésében meghívott vendégek – a Kisgazdapárt tagjai és szimpatizánsai, barátok, és Torgyán József tisztelői, de képviseltette magát a Nagyatádi Szabó család is.

Külön öröm volt látni, hogy a jelenlévők között a legitim megyei kisgazda elnökök szinte teljes számban megjelentek. Az esemény kezdeményezője és motorja Mária Lauterbach – azaz Torgyán Mária , az elnök úr testvére volt, és az ő kezdeményezésére állítottak Dr. Torgyán József emlékére az emlékház falára emléktáblát.

A megjelenteket a rendezvény szervezője és házigazdája, Petrás László köszöntötte, beszédével keretet adva az ünnepségnek. Az emlékezők között volt szerkesztőségünk vezetője, a kisgazda frakció vezetője, Bánk Attila is. Főszerkesztőnk Torgyán Józsefre emlékezett: a Független Kisgazdapárt elnökére, a miniszterre, az államférfira, és végül az ügyvéd kollégára, a barátra.

A párt elnökéről szólva felidézte, hogy a rendszerváltást követően a Független Kisgazdapárt a túlélésért küzdött. Az, hogy ez megvalósult, és a párt politikai tényező maradt, az elsősorban Torgyán József iszonyatos munkájának  köszönhető. Emlékeztetett arra, hogy ez volt az az időszak, amikor

a párt Volvója elindult hétfőn reggel a Belgrád rakpart elől, és a vasárnap délután előtt ritkán tért vissza.

Ő volt az is, aki a párt vezetésébe nagyszámú fiatal, korábban ismeretlen vidéki értelmiséget vont be, és ennek is köszönhetően az 1998-as választások során kormánypárttá tette a Kisgazdapártot.

Miniszteri tevékenységéről megemlékezve kiemelte a falugazdász hálózat megteremtését, a földhivatali rendszer teljes megújítását, illetőleg kitartó harcát a vidéknek járó, 400 milliárd forintot meghaladó költségvetési forrás biztosítását. Rámutatott, hogy a magyar vidék és a gazdatársadalom e nélkül sohasem tudott volna megerősödni.

Beszélt még Torgyán Józsefről, mint ügyvéd kollégáról és a barátról - megosztva a hallgatósággal néhány együtt átélt pillanatot…
Végezetül felette a kérdést: most, a 2022. évi országgyűlési választásokat követő politikai helyzetben vajon mit gondolna Torgyán József? A válasz sem marad el, és ahogyan Bánk Attila fogalmazott: Biztos vagyok benne, hogy azt mondaná, figyelj öreg cimbora, szólj a Petrás Lacinak és indulni kell, szervezzük újjá a pártot, mert szükség lesz ránk…

Az emlékezést követő ebéd során a párt megyei elnökeivel folytatott beszélgetés során az elhangzott mondat ismét szóba került. Az elnök urak Bánkot arra kapacitálták, hogy

ne csak idézze Torgyán Józsefet, hanem tényleg induljon neki a feladatnak,

Petrás Lacival együtt – mert tényleg szükség van a kisgazdákra!

A jó hangulatú beszélgetés során a felek végül abban maradtak, hogy a döntést az immár másfél évtizede minden év augusztus elejei, Orosháziné Nelli által megrendezett kisgazda összejövetelen fogják meghozni – de a beszélgetés hangneméből ítélve a döntés már ott megszületett…
A nagy sikert aratott beszédében kitért arra, hogy Torgyán József elvitathatatlan érdeme, hogy a rendszerváltást követően a Kisgazdapártot megújította.

★ HA TETSZETT, ÉRTÉKELD EGY LÁJKKAL ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL! KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤