A nők hajának ősidők óta varázserőt tulajdonítottak. Az asszonyoknak tilos volt fedetlen fejjel mutatkozniuk, miután házasságot kötöttek. A férjhezmenetelnek a magyar nyelvben az az egyik kifejezője, hogy a nőnek „bekötötték a fejét”. A nők azonban mindig is kreatívak voltak, és az egyszerű kendőkből illetve főkötőkből a fejdíszek egész kavalkádját hozták létre.
A leányok szinte az összes tájegységen pártát hordtak férjhezmenetelükig. Innen eredt a kifejezés: 'pártában maradt' - vagyis nem kelt el, nem ment férjhez.
A férjezetteknek viszont fedni kellett a hajukat. Legősibb fejfedőjük a fejkendő, majd a főkötő volt. A főkötő, más neveken bóbita, fékető, kápli, kaskétli, kobak, konty, suta, tok, tolyola a magyar néphagyományban az asszonyok viselete volt. A nemesi öltözködésből került át a népi kultúrába a 16-17. század folyamán.
A főkötő praktikus viselet volt: befedte a fejet, ezáltal melegen is tartotta. Ez fontos volt, amikor huzatosak voltak a házak, vagy sok időt kellett kint tölteni. Sütés-főzés közben a hajszálak így biztosan nem kerültek az ételbe.
Mára ez a szokás is kikopott a hétköznapokból. Csak a hagyományőrző csoportok öltözékében és esküvőkön jelennek meg az egykor oly fontos párták és főkötők. Szerencsére a nyelvünkben még tovább él.
További érdekességek ITT olvashatók.
Gyönyörködjünk a szebbnél szebb magyar népviselethez tartozó ünnepi pártákban, főkötőkben:
