Vitaminhiányra utalhat, de van genetikai oka is.

A szőrtüszőink pigmentet tartalmaznak. Ezért van színe a hajunknak. Az idő múlásával egyre kevesebb pigmentet termelünk, ami ősz hajat eredményez. A bőrgyógyászok erre általában az 50-50-50- szabályt alkalmazzák, ami azt jelenti, hogy az 50 éves lakosság 50 százalékának legalább 50 százalékban ősz a haja.

A fehér emberek általánosságban a harmincas éveik közepén, az ázsiaiak a harmincas éveik végén, az afrikai és amerikaiak pedig a negyvenes éveikben kezdenek el őszülni.

Ha viszont valakinek a referenciaértékeknél hamarabb színeződik el a haja, az táplálkozási egyensúlytalanságot jelezhet.

Pigmentveszteséget főként a B12, a szérum kalcium és a szérum ferritin hiánya, illetve a pajzsmirigyproblémák okozhatnak.

A hajhagymák kis mennyiségű hidrogén-peroxidot termelnek, amit évek óta a haj fényesítésére, fehérítésére használnak a szépségiparban. Ha azonban a hidrogén-peroxid felhalmozódás következik be, akkor a hajszín elhalványulhat. Ez az úgynevezett oxidatív stressz, amikor a prooxidánsok és az antioxidánsok egyensúlya eltolódik az előzőek javára.

Egy 2013-as kutatás szerint a dohányosoknál két és félszer akkora az őszülés kialakulás esélye, mint azoknál, akik nem cigarettáznak. Sőt, a cigarettában lévő kémiai anyagok le is bonthatják a hajsejteket, ami kopaszodáshoz vezethet.

Ott van még a szülői örökség. Ha szüleink, nagyszüleink korán őszültek, akkor sok jóval mi sem számolhatunk.

★ HA TETSZETT, ÉRTÉKELD EGY LÁJKKAL ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL! KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤