Nagypénteken elnémultak a templomi harangok is. Ez Jézus kereszthalálának napja, a böjt és a gyász ideje. Tartózkodni kell a húsételektől, és a három fő étkezésből csak egyszer lehet jól lakni.

De nemcsak étkezéssel kapcsolatos szigorítások vannak Nagypénteken.

Tilos mosni és varrni
Úgy tartották, hogy belecsap a villám abba, aki nagypénteken mosásba kezd. Aki varrt, arra azt mondták, megszurkálja Jézus sebeit.

Tilos kenyeret sütni
Az emberek nem főzhettek és süthettek zsírral a nagypénteki böjt idején. Sőt tüzet sem rakhattak, így a kenyérsütés is tiltólistás elfoglaltságnak számított.

Tilos húst enni
Nagypénteken az asztalokról el kell tüntetni mindenféle húsételt, sőt semmilyen állati eredetű élelmiszert sem szabad fogyasztani - így tejet, tojást sem.

Fürdés csak hajnalban, kizárólag hideg vízzel
A hiedelem szerint azt, aki nagypéntek hajnalán megmártózott a patakban, netán friss kútvízzel mosakodott, egész évben elkerülték a betegségek. De a szépség zálogát is a jeges fürdőben látták, mert a férfiakat a ragyától, míg a nőket a szeplőtől védte. A betegségűzés az állatokra, kiváltképp a lovakra úgyszintén érvényes volt. Őket adott esetben nemcsak lecsutakolták, de patakba is hajtották, hogy biztosan egészségesek maradjanak.

Egyéb szokások

Hajnalban Nagypénteken szokás volt virrasztani. Ilyenkor az emberek végigjárták a kereszteket, szobrokat, lementek a patakhoz és megmosakodtak, imádkoztak a halottaikért, egészségért. Nagyszombatra már csak a tisztálkodás és a lelki felkészülés maradhatott. Amikor délelőtt megszólaltak a harangok, körbesöpörték a házat: kígyók, békák, távozzatok!

Húsvéti szerelem-jóslás
A falvak öregasszonyai szerint a szerelmi bűbáj tökéletes pillanata a nagypéntekről nagyszombatra virradó éjszaka. A böjt után az eladósorban lévő lányok fésűt és szappant csavartak a törölközőjükbe, majd szépen a párnájuk alá rejtették. Aki férjet akart fogni, nem törölhette meg lefekvés előtt vizes arcát, mivel a hiedelem szerint, aki álmában megtörölte arcát, később az lett a jövendőbelije.

★ HA TETSZETT, ÉRTÉKELD EGY LÁJKKAL ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL! KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤