Hol elül, hol felerősödik ez a furcsa „vakcina-háború”.

Kis országunk politikai közbeszéde - persze nem véletlenül - újabb gumicsontot rág: a vakcina háború legújabb epizódjait szemlélhetjük.
Vagyis ki van ellene s mellette, milyen ártalmasak a közbeszédben a „vakcina-tagadók”, most már „oltás tagadók” is, ezek aztán az igazi „nemzetárulók”, hogy csak a legutóbbi fejleményeket elevenítsük fel.

Az egyik esetben egy - ellenzékinek elkönyvelt - TV csatorna reggeli műsora egy gyermek gyógyászt szólaltatott meg, aki nem volt rest és  azonnal nekiment - mit nekiment, súlyosan elítélte - az általa vírustagadónak nevezett, jelentős ismertséggel rendelkező gyógyszerészt, hovatovább nettó nemzetrontással vádolva meg. (A beszélgetés témája természetesen nem ez volt.)

Azt, hogy mindezt honnan veszi, nem tudtuk meg, az viszont biztos, hogy a derék doktor szükségesnek érezte, hogy szorgalmasan felmondja az elmúlt napokban ismét felerősödő vírusellenes hecckampány legfőbb szlogenjeit.
Mit mondjunk, sikerült is neki…

Ezzel kapcsolatban eszünkbe jutott, hogy egy hónappal ezelőtt TGM - már csak a  szólásszabadság veterán tézisére is tekintettel - védelmébe vette a másként gondolkodókat, és kiállt a vélemény szabad kinyilvánítása mellett - egyúttal egyet nem értve az eltúlzott járványhelyzet rendeleteinek kritikusaival.

A Kis Újság - bár a szerző álláspontját általában is tiszteletben tartva - csak ritkán ért egyet TGM téziseivel, ez esetben viszont teljes mértékig azonosulni tud vele. Az említett írás - a szerzőre jellemzően - kérlelhetetlen logikával tör lándzsát a szólás mindenek feletti szabadsága mellett, és saját logikája szerint védelmébe vette Dr. Gődényt, akivel egyébként nem ért egyet.

Az idézett írás jó, viszont nagyon hiányos, mert nem érinti a vita lényegét. Mégpedig azt, hogy ez az egész, a magyar sajtóban pártállásra tekintett nélkül, folyamatosan ismétlődő „álvita” arra hivatott, hogy a legnagyobb problémát elfedje.
Mert így mindenki a - galád, nemzetrontó, megkövezendő stb. - vírustagadókról beszél, és igen, elsősorban - és legfőképpen - azért, mert így elterelődik a figyelem a legfontosabb dologról, nevezetesen arról, hogy rosszul állunk, nagyon rosszul...

A probléma ugyanis nem az, hogy valaki tagadja-e a vírus létét vagy sem (a műsorban nyilatkozó gyermekgyógyász által említett Dr. Gődény ezt egyébként a legkevésbé sem tagadja!), hanem az, hogy a járvány kezelése, mind járványügyi, mind pedig politikai szempontból elég gyalázatos!

És egy ilyen vita - ami egyébként egyértelműen álvita - nem a vírus tagadásáról illetve az oltásellenességről szól, hanem lényegében a tényeket hivatott elleplezni.
Azt, hogy a kormány kommunikációja rettenetes, és az ország lakossága lényegében kósza újsághírekből próbál meg tájékozódni, s legfőképpen nem azzal van a gond, hogy valaki oltásellenes vagy sem, hanem az, hogy nincsen mivel oltani…

Természetesen ilyenkor sose baj, ha van egy ellenség, akivel lehet küzdeni, akit lehet gyűlölni és átkozni, sőt a végén még minden baj okozójává is tenni.
Az ilyen kampány általában sikeres szokott lenni, pláne egy olyan országban, ahol a regnáló politika már hozzá szoktatott mindenkit „az állandóan jelenlévő ellenséggel szembeni kíméletlen, de igazságos harcra”, ahogy kis országunkban is ez a siker kulcsa.

Ja, hogy nincs vakcina, nincs oltási terv, tele vannak a kórházak és az emberek félnek a „kórtól” - ugyan már, mit számít az!
Soros Gyuri bácsira úgy tűnik - átmenetileg - nincs igény, jöjjön hát Doktor Gödény…

★ HA TETSZETT, ÉRTÉKELD EGY LÁJKKAL ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL! KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤