A pajzsmirigy hormontermelési problémái gyakran megjelennek a kezeken.

Hideg kezek 

A hideg kezek több problémát is jelezhetnek. Lehet a hátterében keringési, neurológiai, de akár hormonális zavar is. Ez utóbbi esetén főleg pajzsmirigy alulműködés szokott hideg végtagokat okozni. Az érintett ekkor alapból fázósabb, ugyanis a pajzsmirigy hormonok hiánya miatt a szervezet anyagcsere folyamatai lelassulnak, a vérnyomás, pulzusszám csökken, ami hideg kezeket, lábakat eredményez. 

Hosszanti barázdák a körmön 

A körmök állapota szintén fontos jelzésértékkel bír egészségi állapotunkról. A legtöbben úgy gondolják, hogy inkább vitaminhiányt jeleznek, pedig gyakori, amikor így ismerik fel a pajzsmirigyzavart. Mind a szerv alul-mind a túlműködése változásokat generálhat a köröm felépítésében. Amennyiben kevés hormon termelődik, akkor a köröm gyakran elvékonyodik, töredezetté válik, a körömlemez leválhat, valamint hosszanti barázdák is megjelenhetnek rajta. Túlműködés esetén pedig – mivel a szervezet fokozott üzemmódon ég- a köröm megvastagszik, illetve eltávolodhat a körömágytól.  

Sárga tenyér 

A sárga tenyér pajzsmirigy alulműködés esetén igen gyakori, olyannyira, hogy külön nevet is adtak rá: Hertoghe-jel. Hátterében az áll, hogy a béta-karotin a kevés pajzsmirigyhormon miatt nem képes A-vitaminná alakulni.  

Száraz, hámló kezek 

A pajzsmirigy alulműködésben szenvedők bőre száraz, hámló, nem ritkán viszket. Ez a kezekre is igaz- a beteg hiába keni különböző krémekkel a kezeit, csak ideig-óráig nyújt segítséget. Nem csoda, hiszen az alap probléma kezelése nélkül a dehidratáció ugyanúgy fennáll. 

Bőrpír a tenyéren 

Nem csak a sárga tenyér jelezhet pajzsmirigyzavart, hanem az erythema is (bőrpír), ám ez esetben pajzsmirigy túlműködésre érdemes gondolni. Ekkor ugyanis fokozódik a véráramlás, ami nem csak az arcon, hanem a tenyereken is megmutatkozhat.

A megfelelő terápia hatására a tünetek csökkennek, majd megszűnnek. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

★ HA TETSZETT, ÉRTÉKELD EGY LÁJKKAL ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL! KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤