Isten áldjon, Gyuri!

Miként feledkezhetne meg bármelyikünk a magyar nép ellen elkövetett bűntettek soráról /
Hazánk érdekeinek a megszálló világhatalom érdekei aláhelyezéséről. /
A törvényesített rablásról, a mérhetetlenül sok szenvedés előidézéséről, a szinte felsorolhatatlanul sok szörnyűséges nemzetellenes bűntettről.

Hideg januári nap volt mikor elment. Egykori pályatársai közül kevesen voltak temetésén. Kisgazdák, akikben bízott, már vagy elmentek szintén, vagy mellőzöttek lettek.
Kántor úr nagyon szépen énekelt, nagytiszteletű Rabbi úr nagyon szép szentbeszédet mondott. Ugyan nem említette, hogy ő alapította 1990 nyárutón, az ősz elején a Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete civil szervezetet, melyet ott én képviseltem, de ettől függetlenül egy átfogó méltatást adott.

Miért is kell, hogy a Független Kisgazdapárt egykori alelnökét ne feledjük, tetteit és emlékét ne homályosítsa be semmi?

Az 1989-90-es évek, mely időszakot rendszerváltozás-nak ismernek sokan, megtörtént nem csak nálunk, hanem az addig fennálló szovjet-blokk valamennyi országában a kontinensen.
Csak azt tudják kevesen, hogy e rendszerváltozása többi országban egészen más volt, mint itt, mert ott olyan intézkedéseket, törvényeket hoztak, melyek a valóságos változás szükségszerű velejáróinak mondhatóak. Alapvetően ilyen az önkényuralmi rendszer bűneinek helyrehozása, orvoslása.

Tehát nem csak szavakban beszélni róla, hanem a valóságos helyrehozás és orvoslás.
Ez a valóságos rendszerváltozás.

Ilyen valós folyamat és törvénykezés az említett összes többi volt szovjet-blokkbeli országban megtörtént. Felelősségre vonták az önkényuralmi rendszer bűnöseit, és a bűnöket, mint amilyen az emberek kifosztása, vagyonuknak elkobzása, azt helyrehozták a vagyonok visszaadásával.

Félreértés ne legyen, nem az elvett vagyonok 1-2 ezrelékét jelentő ’kárpótlási jegyet’ adtak, a vagyont adták vissza. Többnyire lelakottan, lepusztítottan, romosan,tehát olyan állapotban, ami az egész szovjet-rendszerre jellemző volt, annak tökéletes tükörképe volt, de visszaadták.
Hát ezért harcolt Dr. Tímár György ügyvéd úr, alelnök úr, hogy igazságtétel legyen itt is, hazánkban is, és adják vissza az önkényuralom alatt elrabolt vagyonokat.

Emlékét, céljait, figyelmeztetését nem feledjük. Mi, akik ma a Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesületét alkotjuk és visszük tovább, azt a civil szervezetet, mely az FKgP keretein belül jött létre 1990 nyárutón, mi pontosan tudjuk, hogy a félrevezető és megtévesztő fő-média sodrat idegen szóval mainstream ellenében ez egyáltalán nem egy lezárt vagy elévült folyamat, erről szó nincs.
A tulajdoni igények nem évülnek el, ez az első argumentum.

Mint az Egyesület vezetője és a Független Kisgazdapárt tagja, számos alkalommal arra is rámutattam, gazdasági oldalról vizsgálva a kérdést, egy meglehetősen torz gazdaságszerkezet alakult ki mára az országban, ennek okán. Nem került vissza a magyar tőke, magyar vállalkozás, tulajdon a korábbi tulajdonosokhoz, illetve azok örököseihez, viszont a helyüket kitöltötte, elfoglalta a külföldi, ide betelepített tőke. Az ország egyrészt függő lett, de lemaradó is, mivel ezek nem a magyar gazdaság érdekeit képviselik.

Ez a valóság, és ezzel szemben a propaganda meg teljesen más.

Ez a mai Magyarország. Időnként elhangzik olyan jelszó, vagy szlogen, vagy ahogy nevezzük: „Magyarország többet érdemel” . Ez amúgy igaz, teljesen igaz.
Ahhoz azonban hogy ezek ne csak üres szavak legyenek, a valóság meg teljesen más, ilyen emberek kellenek, mint ő, Dr. Tímár György.

Egy kortárs költő szavaival zárom, őt írta e mondatokat mikor elment példaképünk:
Kisgazda volt, az a régi:
polgári-magyar!
Akiben megtapostak mindent.
Isten áldjon, Gyuri!

/G. Nagy Ilián, 2021.01.15./

Isten áldjon, Gyuri!
Sarkadi Károly - Budapest, 2022. március 18.
/A szerző a Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete elnöke, a Kisgazdapárt tagja./

★ HA TETSZETT, ÉRTÉKELD EGY LÁJKKAL ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL! KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤