A rókák veszettség elleni vakcinázása idén tavasszal sem marad el, ezért ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás 2021. március 27-től zajlik hazánk déli és keleti megyéiben - olvasható a Nébih weboldalán.
Az immunizálás során a kezelendő területre a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki. A vakcinák kiszórása a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti.

Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzat tájékoztat az önkormányzati hirdetőtáblákon. A külterületeken plakátok figyelmeztetik majd a kirándulókat.

A veszettség fő terjesztői a vörös rókák, melyek hazai állománya mintegy hetvenötezer egyedre becsülhető. Az immunizálási program eredményességét a Nébih a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi. Az előző évek eredményei alapján a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket.

A vadon élő rókaállományban folytatott vakcinázási program költségeihez az Európai Unió 75%-os társfinanszírozást biztosít Magyarország részére.

★ HA TETSZETT, ÉRTÉKELD EGY LÁJKKAL ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL! KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤